Az ég kék, a fű zöld, Karácsony továbbra is hallgat a kampányfinanszírozási botrány kapcsán
Részben egy autókölcsönzéssel foglalkozó cég finanszírozhatta Karácsony Gergely 2019-e kampányát.
Részben egy autókölcsönzéssel foglalkozó cég finanszírozhatta Karácsony Gergely 2019-e kampányát.
Újabb részletek derültek ki Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester és veje, Horn Gábor köreinek üzleti összefonódásáról.
Nem a mikroadomány-biznisszel kezdődött Tordai Csaba „karrierje”.
Az ATV műsorában a Hivatal első, Magyar Péter mozgalma ellen indított vizsgálata is téma volt.
Dúró Dóra tanácsadója, Szakács Árpád azt írta korábban közösségi oldalán: „Magyarországon 40 féle mérget nyomnak a gyerekekbe”, míg Romániában nincsenek kötelező oltások.
A mai napig érthetetlen Karácsonyék hídpénzekkel kapcsolatos manővere.
Galambos Lajost folytatólagosan elkövetett vesztegetés és államtitoksértés miatt ítélte el a bíróság.
A publicista szerint K. Endre, a kegyelmi ügy kedvezményezettje úgy viselkedik, mint aki megtébolyodott.
Szabó László, a DK-s vezetésű újbudai önkormányzat fideszes frakcióvezetője szerint az ügyet az önkormányzat megpróbálhatta eltussolni.
„El vannak foglalva ezzel a Lánchíd meg Blaha Lujza tér, meg ezek körüli fosztogatással meg osztogatással” – hangzik el egy felvételen.
A rendőrség nyomoz, a fenntartó lépett, de a Magyar Nemzet szerint a lekapcsolt pedagógiai asszisztensre már korábban is érkezett panasz.
Perjés Gábor 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között összesen tizenkilenc alkalommal készpénzben befizetett 506 millió forintnyi összeget a szervezet számlájára, döntően euróban és angol fontban.
Úgy tűnik, nem sokakat érdekelt a február 25-i közvetlen elnökválasztásért folytatott demonstráció, több sajtótermék gúnyosan tudósított az eseményről.
Az ellenzék szerint Budapest megengedheti magának a fizetésemeléseket.
A trükközés a visszájára sülhet el: az államkincstár vasszigorral fogja ellenőrizni, mindenki megkapja-e a béremelést. Ha nem, a fenntartónak büntetőkamattal együtt kell visszafizetnie az összeget.
Annak ellenére, hogy már a 2000-es évek közepétől felmerült a gyanú V. Jánossal szemben.
Tényi István szerint a garázdaság gyanúja is felmerül az eseményekkel kapcsolatban, ezért fordult a hatóságokhoz.
A grúz hatóságok már elő is állították a feltételezett tettest.
A politikusnak egyelőre meg sem fordult a fejében, hogy lemondjon parlamenti mandátumáról.